2008. december 22., hétfő

Creative writing by Csehov

Anton Pavlovics Csehov (1860-1904)

Nekem az írásról általában Csehov jut eszembe (vagy Tolsztoj, vagy más); például ez a híres mondata: "Ha az első jelenetben egy puska lóg a falon, annak az utolsó jelenetben el kell sülnie." (Példa: 1995-ben, Matthieu Kassovitz Gyűlölet című filmje végén, és csak a végén, elszakad a lószőr, amely az egész film alatt Damoklész kardját tartotta Vincent Cassel feje fölött. Vagyis: pisztoly elsül, főhős meghal. Poén lelőve.)
Csehov prózatechnikai hitvallását remekül összeszedte Boncnok érdekes blogjának egyik bejegyzésében, ezért most nem is ez a bejegyzés tárgya, inkább teljes egészében idézném a "Mi található leggyakrabban a regényekben, elbeszélésekben és ehhez hasonlókban" című szövegét. Ebből az írásból a pengeszemű írót ismerhetjük meg, aki igazi boncnokként szedi elemeire korának orosz prózáját. (És kicsit én is felfedem áldott jó szívem, hiszen képes vagyok begépelni a teljes szöveget, csupa jóságból.) Naszóval:
"Mi található leggyakrabban a regényekben, elbeszélésekben és ehhez hasonlókban
Gróf, a hajdani szépség nyomait viselő grófnő, szomszéd báró, haladó író, elszegényedett nemes, külföldi muzsikus, korlátolt lakájok, dadák, nevelőnők, német jószágigazgató, amerikai örökséget váró nemesifjú. Csúf, de rokonszenves, vonzó arcok. Erős lelkű hős, aki megmenti a hősnőt a megbokrosodott lovaktól, és minden adandó alkalommal képes megmutatni öklének erejét.
Magas égbolt, végeláthatatlan, felmérhetetlen, felfoghatatlan messzeség... egyszóval: természet!!!
Világosszőke jó emberek és vörös hajú gazemberek.
Vagyonos nagybácsi, liberális vagy konzervatív, a körülményeknek megfelelően. A hős számára erkölcsi prédikációnál nagyobb hasznot jelent a halála.
Tambovi nagynéni.
A krízisre reményt nyújtó, gondterhelt arcú orvos: többnyire kopasz, és gömbfogantyús bottal jár. S ahol orvos van, ott van tisztes munkában szerzett reuma, migrén, agyhártyagyulladás, párbajban sebesült ápolása és a fürdőhely feltétlen tanácsolása.
Még az öreg uraságék idejéből itt rekedt inas, aki tűzbe menne gazdáiért. Talpraesett, szellemes fickó.
Kutya, amelyik éppen csak beszélni nem tud, papagáj és pacsirta.
Moszkva környéki nyaraló és elzálogosított birtok a délvidéken.
Villany, amely okkal, ok nélkül többnyire mindenütt szerepel.
Orosz bőraktatáska, kínai porcelán, angol nyereg, pisztoly, amely nem mond csütörtököt, érdemrend a gomblyukban, ananász, pezsgő, szarvasgomba és osztriga.
Véletlenül kihallgatott beszélgetésekből eredő nagy felfedezések.
Számtalan sok indulatszó és műszavak helyénvaló használatára irányuló igyekezet.
Finom célzások meglehetősen durva körülményekre.
A befejezés gyakori hiánya.
Hét főbenjáró bűn az elején és mennyegző a végén.
Vége."
Wessely László fordítása
***
Juteszembe. Egy creative writing vicc. (Mert ilyen is van.):
Egy egyetemi creative writing osztályt megkértek, hogy írjanak egy short storyt, ami az alábbi elemeket tartalmazza:
1. Vallás
2. Királyság
3. Szex
4. Rejtély
A díjnyertes írás ez volt:
"Úristen! - mondta a királynő - Terhes vagyok! De vajon kitől?"